FC ˝Borac˝ Hercegszöllős
A klub 1929-ben alakult, az alapítók Bartoš, Čapo, Krekić, Maksimović, Marković és Prokić. Kevesebb írásbeli bizonyíték van a kezdetekről a második világháború végéig.
Így a klub folytatja a játékot 1952-től Borac néven, a 60-as évek elején a szövetségi bajnokságban szerepeltek, a 60-as évek végén megnyerték a bajnoki címet baranyai a ligában. 1971-ben megnyerék a Baranya kupát, legyőzve a Bellyei Egységet 5:1.
A legnagyobb sikert a csapat a 1990/91és a szezonban érte el az első hely megnyerésével a regionális versenyen és az Horvátország keleti ligájába kvalifikálta magát valamint a Baranyai kupa megnyerésével.
A Borac történelmében kiemelkedik néhány név. A legjobb játékos a csapat történelmét ismerők egyetértenek abban, hogy Dragutin Spoljaric – Čarli méltán hordozza a jelzőt. Borac mezt viselt 1991-től 1974-ig. Egy szezont az Fc Eszékben is játszott, a száműzetésben Eszéken a Baranya 92 játszot.
A legtöbb pontot a klub történetében Momčilo Đurković szerezte. 1973. tól 1990-ig több mint 700 gólt.
Špigl Gyula edző neve szinte az összes baranyai klubban megjelenik aki jatékosként majd később edzőként is élért sok sikert, beleértve a Boracot is. Meg kell említeni Olajoš, Dušić, Rešetar, Todorović, Horvat, Mandić, Banac és más edzőket is.
A Logisztikáért és infrastrukturáért leginkább a korábbi elöljáró Sója Dénes felelős, aki ”motor” volt az épitésnek a 80-as években, majd később áttér a stadion és az egész SRC Bazeni épitésére. A klub szervezeti történetében feljegyezve maradnak Gregurek, Horvat, Kučančanin, Mandić, Retih, Usodi, Rajić.
Kontakt
Adresa — Hrvatske Republike 3, Kneževi VinogradiTelefon — Predsjednik: Miroslav Aćimović +385 97 772 8134,